Ebben az időszakban indult el a cégek informatikai fejlődése. Megjelentek az első weboldalak, a cégek számítógépeket és programokat kezdtek vásárolni munkavégzésükhöz. Egyre gyakoribbá vált, hogy egy cégnél több számítógép volt használatban. Már az egyetemen láttam, hogy nagyon sok vállalkozás számára igény van jó rendszergazda cégre, de nem találnak. Én ezt tanultam, így erre a problémára alapítottuk vállalkozásunkat.
A kezdeti évek után letisztítottuk a portfóliónkat. Akkor látszott, hogy a rendszergazdai szolgáltatás adja a stabilitást a cégnek. Ez fontos volt nekünk is, és a partnereinknek is. Végre olyan IT szolgáltatóval akartak dolgozni, amivel elkerülik a kiszolgáltatottságot. A rendszergazdák elérhetősége már akkor is az egyik legnagyobb problémát jelentette a vállalkozásoknak. Akkor döbbentünk rá, hogy a cégvezetők számára a legfontosabb az azonnali megoldás. Ugyanakkor a megoldások egy része azonnal orvosolható volt – akár telefonon is. A zsenialitás az volt, hogy éjjel-nappal elérhetőek voltunk. És nem egy diszpécser vette fel a telefont, hanem egy valódi rendszergazda, aki szakmailag azonnal tud segíteni.
Másik erős pillérünk volt, hogy a gyártói támogatást mindig is nagyon fontosnak tartottuk. Tudtuk, hogy nemcsak a szolgáltatásunknak kell kiemelkedőnek lenni, hanem amire a vállalkozások IT rendszerét építjük, annak is.